Újra Szólíts a neveden!

Amióta elolvastam a könyvet, a gondolataim vissza-vissza kanyarodnak Elio történetéhez. Amint az első felindulásból írt bejegyzésemen lászik is, elevenen felidézte bennem a saját hasonló élményeimet. Mostanra már elég időm volt, hogy leülepedjen bennem mindez, és átgondoljam, mitől érintett meg ennyire az egész, mi az, ami nem ereszt el. Az elbeszélés módja, és a fő témái miatt érdemes ezt a kötetet kézbe venni.szo_lits_a_neveden_2.jpg

Az első szám, egyes személyben való történet vezetésnek mindig ott a varázsa, hogy úgy olvassunk, mintha rólunk szólna a történet. André Aciman zsenialitása az, hogy Elio szemszögét leplezetlenül mutatja be: nem csak a pozitív érzéseit, hanem a zavarbaejtő, esendő gondolatait is. Így Elio személye vonzza az olvasót, nem lépünk ki a perspektívájából, mert egyéni intimitást teremt az író, amiben ez a gondolatfolyam egyre közelebb csordogál a szívünkhöz. Vele együtt éljük át őszinte lelkesedését, kényelmetlenségét, ami felszabadítóan hat ránk a sok művi, romantikus történet mellett. Bár egy ismeretlen fiúról olvasunk, mintha mi magunk is átéltük volna azt a nyarat Olaszországban.

Elio minden benyomását, elképzelését leírja az író, így azok velünk maradnak: akár kellemesek, akár nem. Vele együtt várjuk, hogy Oliver nyisson felé, bemenjen hozzá, beszéljen vele, együtt töltsék a napot. Vele együtt csalódunk, mikor ezek nem történnek meg. Osztozunk a reményeiben, a félelmeiben, a bizonytalanságában, a szégyenében is. A kusza, és zavarbaejtő érzelmeken, amiket mind megtapasztaltunk, így vagy úgy. Oliver legtöbbször máshol van, nem lehet pontosan tudni, mit csinál, csak sejteni. Távolinak érezzük így Elio számára is. Elérhetetlenséget sugall mindez, egy lehetetlen vágyat, ami nem fog beteljesülni, mert nincs esélye. Hányszor érezzük magunkat kicsinek vágyunk tárgya mellett, hányszor próbáljuk magunkat meggyőzni mi is, hogy ha eláruljuk, mit érzünk, csak lehetőséget adunk, hogy összetörjék a szívünket?

Itt jön képbe egy fontos gondolat, ami átjárja a történetet: ne zárjuk el magunkban az érzelmeinket, ne határolódjunk el tőlük, csak azért, mert fájdalommal (is) járnak. Elio folyamatosan zavarban van Oliver előtt, így az érdeklődését sértődöttséggel, játszmákkal igyekszik leplezni. Amikor szerelmet vall, azt sem mondja ki konkrétan, csak utal rá. Ez a távolság, amit mesterségesen épít félelemből, ez korlátozza a később együtt töltött időt. Ezzel is azt sugallja az író, hogy az érzelmeink elrejtése hátráltathat minket, rengeteg szépet képes elvenni tőlünk. A vallomás pillanata azt is mutatja, mennyire nehéz olykor szavakba öntenünk azt, kik vagyunk, és mire vágyunk. Különösen a fiúknak, akiknek általában az ellenkezőjét sugallják. Elio gondolatait olvasva mi pontosan tudjuk, mit jelent mindez neki. Főleg első alkalommal: az első lépés, az első szerelem, az első vallomás. Különösen, ha ennyire intenzív, szinte bénító erejű szerelemről van szó.szo_lits_a_neveden_5.jpg

A másik lényeges gondolatot a könyv címe fogalmazza meg. Eleinte egy játéknak, közös nyelvnek tűnik csak, hogy Elio és Oliver a saját nevükkel ruházzák fel a másikat, de ennél mélyebb értelme van ennek: így vállalják fel egymást teljesen, mindenestül, egymás legrosszabb tulajdonságait is, a szerelem okozta bánatot is. Úgy viselik a másik nevét, mint egy páncélt a külvilággal szemben, amit senki nem vehet el tőlük. E mellett ez a kifejezése annak, hogy beleszeretni valakibe olyan, mint egy új tükörben meglátni magunkat. Valaki más szemén át úgy láthatjuk saját tükörképünket, ahogy korábban sohasem, ahogyan magunktól eszünkbe sem jutott volna. Ez legalább annyira szép, mint amennyire ijesztő. Ezért is félnek lépni egymás felé: Elio-t letaglózza és váratlanul éri a szerelem, közben elkezdi megismerni önmagát, és szeretné megérteni, mi zajlik benne éppen. Oliver pedig azért ijed meg, mert már ismeri önmagát, és tudja, hogy ha ezt az utat választja, elpusztíthatja a családi kapcsolatait, a jövőjét. Így inkább elnyomni, elfedni próbálja azt, ami elindult benne.

Bár a könyv egy idilli, megértő közegbe helyezi a két fiút, a kontextusból nem tudja teljesen kiragadni őket. Szülei megértik, és támogatják Elio-t, nem okozna számukra gondot együtt élni a fiuk irányultságával, és választásaival, de a hétköznapok, a külvilág, és főleg Oliver környezete nem ilyen. Ő úgy érzi, el kell rejtőznie, hogy megvédje magát. Amint az a történetből ki is derül, nem csak az érzéseit kell elnyomnia, de valós önmagát, az identitását is. Az érzelmei elfojtása csak további mellékhatása a szexuális orientációjának. Viszont ez a környezet, ahol találkoznak, ritka lehetőség, hogy nyitottabban kifejezhessék magukat, felfedezhessék egymást.szo_lits_a_neveden_1.jpg

Nem csak őszinték lehetnek, hanem önmaguk legjobb változata. Ezt Elio el is mondja az édesapjának, hogy szerinte Oliver sokkal jobb nála, és az édesapja válasza az, Oliver is ugyanezt mondaná róla. Ez mindkét részről igaz, mert a kapcsolatuk kihozza belőlük a legjobbat. A nyár végére egyre inkább megragadják azokat a tulajdonságokat, amiket a másikban annyira csodálnak, kicsit egymássá alakulnak, és az lesz a legjobb verziója mindkettejüknek, amivé ők együtt váltak. Ahogy megismerik egymást, jobban megismerik saját magukat is. Az, hogy a saját nevükön szólítják a másikat, mutatja, hogy ők már eggyé váltak, hogy a köztük lévő kötelék felbonthatatlan. Elio pedig az érzései átélésének eredményeképpen felnőtt.

Az édesapja tanácsa pedig remekül reflektál erre a témára. Megfogalmazza, és gyönyörűen átadja a lényeget: ha nem éljük át az érzéseinket, azzal saját magunkból veszünk el, és egyesével, apró darabonként kiüresedünk. Így minden új kapcsolat alapja egyre bizonytalanabb lesz, míg a végén már nem lesz mire építeni. Elnyomni a kínt így még nagyobb veszteséggel jár: önmagunkat, szeretetünket tagadjuk meg azzal, hogy elhatárolódunk a vele járó fájdalomtól.

Ezt erősíti fel elbeszélés módjának és lényegének ereje: mi mind átesünk ezen, mind kaptuk már azt a tanácsot, hogy felejtsük el, ami fáj, és ösztönösen, lassan bezárkózunk, hogy ne kelljen még egyszer sebezhetővé válnunk. Ezzel azonban az élet nehézségeit is még tovább mélyíthetjük, mikor nem nézünk szembe velük. Ez elsőre szomorúnak tűnik, de valójában örömteli, hogy tudunk érezni, nevetni, törődni és szeretni. Hogy tudunk élni. Mikor ezt megérti, és elfogadja Elio, olyan emberré nő fel, akit Oliver is büszkén szólíthat a saját nevén.szo_lits_a_neveden_3.jpg

By BubuMaczkó 2018. március 17.

A kötet az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető!