"A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz.” Carlos Ruiz Zafón

Könyvkuczkó

Jenny Lawson: Őrülten boldog

Vicces könyv borzalmas dolgokról

2018. május 07. - BubuMaczkó

orulten_boldog_4.jpgEgy vallomással kezdeném: évek óta visszatérő vendégeim a poszt traumás stressz szindróma, a klinikai depresszió, a szorongás, az alvászavar, és egyszer volt "szerencsém" az idegösszeomláshoz. Vannak démonjaim, akik olykor csak a vállamon ülve mondogatják, hogy értéktelen vagyok, nem érdemlek semmit. De időről időre teljesen körbevesznek, eltakarják a kilátást, és egy szürke, örömtelen ködben bolyongok, kétségbeesetten keresve a kijáratot, a napfényt. Szerencsére eddig még nem rántott magával teljesen a mély kétségbeesés, nem zárt be végleg a sötétbe. Eddig mindig megnyertem a csatáimat, és nagyon sokat tanultam belőlük. Sok szempontból most már jobb a helyzetem, mint az elején, de az útnak még nem értem a végére. Ez a könyv olyasmikre tanított, amikre eddig nem is gondoltam, és fegyvert adott a kezembe, hogy a háborút is megnyerhessem.

Kiváltságos vagyok, mert képes vagyok felismerni, hogy a nevetés hangja egy áldás, egy dal, és felismerem, hogy a családommal és a barátaimmal töltött boldog órák olyan kincsek, melyeket meg kell őriznem, mert gyógyítanak, és vigaszt nyújtanak. Ezek a pillanatok adják a hitet ahhoz, hogy az életért érdemes küzdeni.

Nem tudom, és nem is akarom letagadni a problémáimat, mert ezek (is) formáltak azzá az emberré, aki ma vagyok. Jenny nyers őszintesége, sziporkázó humora és lényeglátása megmutatta, hogy ez nem csupa negatívumot jelent. Ismerem a sötétséget, hiszen többször elvesztem már benne. Tudatosan szórom a morzsákat, hogy minden alkalommal egyre hamarabb kitaláljak. Mellette igazán értékelem a fényt, ami a éjszakát olykor felváltja. Tudom, hogyan zárjam minél erősebben magamba ezt a világosságot, hogy a sötétség ne rémisszen annyira. Azt is tudom, hogy nem kóborlok benne egyedül. Hallani a többiek hangját közben, olvasni Jenny sorait igazi kincs, ami erőt ad.orulten_boldog_5.jpg

Mert a sötétség nélkül nincs világosság, fájdalom nélkül megkönnyebbülés. És mindig emlékeztetem magam, hogy milyen szerencsés vagyok, mert képes vagyok megélni nemcsak a mély szomorúságot, hanem a nagy boldogságot is. Képes vagyok megragadni és élvezni minden egyes örömteli pillanatot, mert láttam, milyen gyorsan lesz a fényből sötétség, és fordítva.

Ma Magyarországon sokan küzdenek mentális betegségekkel, mégis tabunak számít erről beszélni. Sokan egyáltalán nem ismerik az alapfogalmakat sem, a depressziót elintézik annyival, hogy ez csak múló rosszkedv. Pedig a kémiai egyensúlyzavar, a trauma, a fizikai tünetek valósak, ahogyan az öngyilkossági ráta, az addikció, az elmagányosodás is. A terápián hangsúlyozott nyitottság pedig sokszor megbosszulja önmagát. Könnyen gyengének, lustának, hisztisnek bélyegzik azokat, akik vállalják a problémájukat. Ha valakinél tönkremegy az elektromos hálózat, nem áll a sötétben, hanem szerelőt hív. Ha agyrázkódása lesz, nem megy koncertre a fejét rázni, hanem orvoshoz fordul. Ugyanez a hozzáállás a mentális betegségekkel szemben valamiért nincs meg. Pedig a pszichikai problémák is lehetnek ugyanolyan súlyosak, mint a fizikai betegségek. Főleg, hogy sokan nem mernek foglalkozni velük, beszélni róluk épp a fenti hozzáállás miatt, míg el nem jön az a pont, amikor átcsapnak a fejük felett a hullámok. Nekik az igazság tagadása, az intoleráns bölcseletek, a segítségkérés gyengeséggé degradálása sokat árthat.

Azt biztosan állíthatom, hogy azzal segítesz a legkevesebbet, ha azt mondod valakinek: „Csak legyél egy kicsitjókedvűbb.” Ez majdnem olyan, mintha azt tanácsolnád annak, akinek épp amputálták mindkét lábát: „Sétáld ki magadból!” Vannak emberek, akik képtelenek megérteni, hogy sokunk számára a mentális betegség egy súlyos kémiai egyensúlyhiány következménye, és nem csak arról van szó, hogy „utáljuk a hétfőt”.

orulten_boldog_2.jpgJenny elővette ezeket a nagy, ijesztő témákat a szekrény legaljából, és csinos ezüst szalagot szőtt belőlük. Felvette, és büszkén hordja. Nem hazudik, nem kertel. Nem állítja, hogy csak vele történnek rossz dolgok, vagy hogy másnak könnyű lenne. Pusztán rámutat arra, hogy nincs miért szégyenkeznünk, és nem bűn ünnepelni a túlélőt, akik vagyunk. Mellette közérthető hasonlatokkal vall egy olyan állapotról, amit a legtöbben nem ismernek, félnek, vagy egyszerűen bagatellizálnak. A depressziót megszemélyesíti, kineveti, ezáltal kiemeli az ismeretlenségből. A vicces történetek közben kirajzolódnak Jenny álmatlanságtól, lehangoltságtól, szorongástól, félelmektől terhes mindennapjai. Az elbeszélés stílusa mögött, a sorok között nagyon is ott a valóság. Neki köszönhetően ezek a tapasztalatok kilépnek a szakkönyvekből, és prospektusokból, és egy mindennapi, barátságos beszélgetés részévé válnak.

Amikor a rákban szenvedők szembeszállnak a betegségükkel, jobban lesznek, majd tünetmentesekké válnak, magasztaljuk őket a bátorságukért. Szalagot viselünk, hogy megünnepeljük a sikeres küzdelmet. Túlélőnek nevezzük őket, hiszen azok is. Ugyanakkor, ha a depressziós emberek harcolnak a betegségükkel, jobban lesznek, majd tünetmentessé válnak, gyakran észre sem vesszük a küzdelmüket, mert a legtöbben közülük csak csendben szenvednek. Szégyellik, személyes gyengeségként értékelik a fájdalmukat.

orulten_boldog_3.jpgA kötet elképesztően humoros anekdóták gyűjteménye az írónő blogjából összeválogatva. Kitömött mosómedvéken, éjszakai macskafotózásokon, japán wc-k furcsaságain, a koalajelmezeken nevetünk, és közben szinte észre sem vesszük, hogy lépésenként végigvezetett az úton, aminek a végén már értjük, hogyan segíthetünk magunkon. De ebben a beszélgetésben nincsenek kívülállók, a buliból senki sincs kizárva, és mindenki kap útravalót. Hiszen az üzenettel, hogy ismerd meg magad; bátran vállald, aki vagy; merj kilépni a komfortzónádból; ne akarj valaki más sebességével haladni; és légy őszinte, nem csak egy mentális beteg tud azonosulni. Nem csak ledönt egy tabut, hanem tűpontosan leírja, milyen is a depresszió, a pejoratív értelmezéseket, félreértéseket pedig tisztázza.

Jane nyitottsága rávilágít, milyen sebezhető is valójában, mégis kiáll a világ elé őszintén, hogy ne csak saját magának, de sorstársainak is segíthessen. Hús-vér emberként mutatkozik be nekünk, nem pedig egy száraz adathalmazként. Példát mutat. Vállalja a teljes lelki pőreséget és azt mondja: Nem vagy egyedül, itt vagyok melletted, és hallgatlak. Merj bátran segítséget kérni, fogadd el azt, ha felajánlják! Közben tartsd szem előtt, hogy neked kell leginkább segíteni magadon! Ezen az úton Neked kell végigmenned, de ez nem jelenti azt, hogy nem kereshetsz társakat hozzá. Hallasd a hangod, és figyelj a többiekére is! A könyvével ráadásul megment attól, hogy hullát találj! Kell ennél több?

Remélem, hogy egy nap jobban leszek, és szinte biztos is vagyok benne, hogy ez megtörténik majd. Remélem, egy napon egy olyan világban fogok élni, ahol a mentális stabilitásért folytatott küzdelmeinket büszke és nyilvános taps kíséri, nem pedig szégyen. Ezt kívánom neked is.

orulten_boldog_1.jpgBy BubuMaczkó 2018. május 7.

A kötet a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd ingyenesen a 116-123 vagy a 06 80 820 111 telefonszámot! Ha pedig gyerekként kérnél segítséget, hívd a 116-111-et!

A bejegyzés trackback címe:

http://konyvkuczko.blog.hu/api/trackback/id/tr1213898036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.