Legendás könyvek és megfigyelésük

Könyvkuczkó

Emma Donoghue: A szoba

2017. november 29. - Könyvkuczkó

(Aki nem olvasta el a könyvet, annak most szólok, a bejegyzés nyomokban cselekményleírást tartalmaz)

emma_donoghue_a_szoba_4.jpgTöbbször jártam már úgy, hogy minél jobb egy könyv, annál nehezebb volt szavakba önteni az érzéseket, amiket keltett bennem. A szoba felkavart, megérintett. Az elején bájos volt, majd egyre nyugtalanítóbbá vált, utána hihetetlenül izgalmas lett. És mikor már felemelkedtem volna, hirtelen nagyot zuhantam. Mintha gyomronvágtak volna. Egyszerre éreztem úgy, hogy színültig töltött, és kifacsart. Becsuktam, de egy perccel később megint kinyitottam, mert nem bírtam nem olvasni. Sodort magával a cselekmény, és az érzelmi hullámvasút, amire felültetett. Ha bezárkóztam a lakásba, vagy kiléptem a kertbe, teljesen más megvilágításban láttam a világot, és benne magamat.

A könyv Jack, egy öt éves kisfiú szemszögéből mutatja be az ő és az édesanyja történetét, ami egy tizenkét négyzetméteres szobában kezdődik. Itt élnek, a külső világgal egyetlen tetőablak a kapcsolatuk. Belső világukat Anya töltötte meg furcsa játékokkal, mesékkel, szeretettel. Jack számára a Szoba a világ, Anya a minden. Koránál fogva ő a tökéletes “megbízhatatlan szemtanú”. Minden történést érzékel maga körül, de keveset ért. Így felfokozott állapotban tartja a szerző az olvasót, mivel pontosan értjük, miről is van szó, még akkor is, mikor nem akarjuk, mert a hideg ráz, hogy ilyen borzalmakra egy kisgyerek ártatlan csevegése vezessen rá. Pont a gyermeki nézőpont miatt egy ideig adott a nagy kérdés: Miért nem mennek ki? Tulajdonképpen hol is vannak: menedékben, bunkerben? Elég sok kép pörgött a fejemben, de nem jöttem rá a megoldásra. Nem láttam a formálódó képet, mert nem akartam ezt a lehetőséget számításba venni, míg a végén nem maradt már más.emma_donoghue_a_szoba_1.jpg

A helyzet az, hogy nem tudnak kimenni, mert foglyok. Anyát elrabolták tizenkilenc évesen, és az elmúlt hét évet egy kerti fészerbe bezárva töltötte. Jack itt született., és bizonyos szempontból ő tartja életben az édesanyját. Olyan szempontból egy áldás a narráció módja, hogy nem írja le a durvább dolgokat konkrétan, mégis jól tudjuk, miről van szó. A képzelet pedig olykor sokkal rosszabb, mint a valóság. De amint rájövünk, mi történik velük tulajdonképpen, megértjük, hogy az életmódjuk, a játékaik a helyzetük átvészeléséről, és az esetleges szökésről szólnak. Jack pedig öt évesen kezd elég idős  lenni már ahhoz, hogy kérdéseket tegyen fel, megértse (részben) kettejük valóságát, és segítsen kiszabadulni.

A szökéssel azonban nem ért véget a történet, csak új fejezet kezdődik. Az anyának hét évig az a célja, hogy kikerüljön a világba, és megmeneküljön. Miután ezt elérte, nem látja a következő lépést. Ráadásul arra is rá kell jönnie, hogy egy olyan világba vágyott, ami már nem is létezik: súlyos mértékben sérült, a szülei elváltak, a történtek miatt ismert ember lett, nem a régi élete várja vissza. Fontos, hogy hogyan rehabilitálódnak, és mennyire másra van szüksége az Anyának és Jacknek, és hogy oldódik fel ez a feszültség. Amíg teljesen érthető módon az anya felejteni akar, addig a kisfiú a már ismert dolgokba kapaszkodna. A szobában minden kiszámítható volt neki, és a külvilágban sose tudja, mi következik. A zajok, a gyors mozgás, a felgyorsult élet. Ezeket mind el kell sajátítania az elejétől fizikailag, szellemileg és lelkileg is. Bent csak ők voltak egymásnak, és Jack nem ismeri a különböző társas érintkezéseket, nem tudja felmérni a távolságokat, és megijed mindennek a mértékétől, és a saját, elszigetelt kis szobájában él. Neki rengeteg dolgot kell megtanulnia a kitárult világról. Édesanyjának pedig már nem kell tartania magát, átcsapnak a feje felett a hullámok, így elkerülhetetlen az összeomlása.emma_donoghue_a_szoba_2.jpg

Számomra a könyv legerősebb pontja a tévéinterjú volt. Már a tény is szívszorító, hogy egy anyát azzal vesznek rá, hogy a kapott pénzzel biztosíthatja a gyermeke jövőjét, de maga a riport mutatta meg az érzéketlenség és a szenzációhajhászás netovábbját. Itt szembesül az olvasó először konkrét részletekkel, azzal, hogy ez a két ember mennyi mindenen ment keresztül. Külső szemlélőnek ez egyszerűen felfoghatatlan, elképzelhetetlen. Mégis a nő fájdalmát aknázzák ki a nagyobb cirkuszért, miközben gyakorlatilag belökik a szakadékba. Az empátia legkisebb jele nélkül teszik felelőssé azokért a dolgokért, amit a túlélés érdekében meg kellett tennie, és közben a gyermekét, mint valami torzszülöttet mutatják be. Tökéletesen ábrázolja, milyen vakon tud viszonyulni a média egy ilyen tragédiához, és közben mit akar sugallni a nézőknek. Csodálniuk kéne a bátorságát, hogy ép ésszel kiszabadult ebből a helyzetből, és közben nem csak élhetővé tette a gyereke számára a ketrecet, amibe zárták, hanem egy gazdag belső világot teremtett neki.

A szabadság fogalmának tiszteletére tanít az írónő, mikor rámutat, hogy mindannyiunknak úgy kéne élnünk az életünket, mintha épp frissen szabadultunk volna a fogságból. Örüljünk a napfénynek, a falevelek illatának, egy kutya társaságának, a finom fagylaltnak, játszótereknek, egy új barátnak. Ne menjünk el az ilyen esetek mellett, és ne vegyük magától értetődőnek a szabadságot. Egyszerűen csak vegyünk egy mély lélegzetet, és élvezzünk ki minden percet, amíg tehetjük!emma_donoghue_a_szoba_3.jpgBy BubuMaczkó 2017. november 29.

A kötet az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvkuczko.blog.hu/api/trackback/id/tr8313004000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.