Legendás könyvek és megfigyelésük

Könyvkuczkó

André Aciman: Szólíts a neveden

2018. március 17. - Könyvkuczkó

andre_aciman_szolits_a_neveden_2.jpgAmióta elolvastam a könyvet, a gondolataim vissza-vissza kanyarodnak Elio történetéhez. Elevenen felidézte bennem a saját hasonló élményeimet, felkavarta a gondolataim szerelemről, életről, fájdalomról. Mostanra már elég időm volt, hogy leülepedjen bennem mindez, és átgondoljam, mitől érintett meg ennyire az egész, mi az, ami nem ereszt el. Az elbeszélés módja, és a fő témái miatt érdemes ezt a kötetet kézbe venni.

Az első szám, egyes személyben való történet vezetésnek mindig ott a varázsa, hogy úgy olvassunk, mintha rólunk szólna a történet. André Aciman zsenialitása az, hogy Elio szemszögét leplezetlenül mutatja be: nem csak a pozitív érzéseit, hanem a zavarbaejtő, esendő gondolatait is. Így Elio személye vonzza az olvasót, nem lépünk ki a perspektívájából, mert egyéni intimitást teremt az író, amiben ez a gondolatfolyam egyre közelebb csordogál a szívünkhöz. Vele együtt éljük át őszinte lelkesedését, kényelmetlenségét, ami felszabadítóan hat ránk a sok művi, romantikus történet mellett. Bár egy ismeretlen fiúról olvasunk, mintha mi magunk is átéltük volna azt a nyarat Olaszországban.

Elio minden benyomását, elképzelését leírja az író, így azok velünk maradnak: akár kellemesek, akár nem. Vele együtt várjuk, hogy Oliver nyisson felé, bemenjen hozzá, beszéljen vele, együtt töltsék a napot. Vele együtt csalódunk, mikor ezek nem történnek meg. Osztozunk a reményeiben, a félelmeiben, a bizonytalanságában, a szégyenében is. A kusza, és zavarbaejtő érzelmeken, amiket mind megtapasztaltunk, így vagy úgy. Oliver legtöbbször máshol van, nem lehet pontosan tudni, mit csinál, csak sejteni. Távolinak érezzük így Elio számára is. Elérhetetlenséget sugall mindez, egy lehetetlen vágyat, ami nem fog beteljesülni, mert nincs esélye. Hányszor érezzük magunkat kicsinek vágyunk tárgya mellett, hányszor próbáljuk magunkat meggyőzni mi is, hogy ha eláruljuk, mit érzünk, csak lehetőséget adunk, hogy összetörjék a szívünket?

andre_aciman_szolits_a_neveden_2_1.jpg

Itt jön képbe egy fontos gondolat, ami átjárja a történetet: ne zárjuk el magunkban az érzelmeinket, ne határolódjunk el tőlük, csak azért, mert fájdalommal (is) járnak. Elio folyamatosan zavarban van Oliver előtt, így az érdeklődését sértődöttséggel, játszmákkal igyekszik leplezni. Amikor szerelmet vall, azt sem mondja ki konkrétan, csak utal rá. Ez a távolság, amit mesterségesen épít félelemből, ez korlátozza a később együtt töltött időt. Ezzel is azt sugallja az író, hogy az érzelmeink elrejtése hátráltathat minket, rengeteg szépet képes elvenni tőlünk. A vallomás pillanata azt is mutatja, mennyire nehéz olykor szavakba öntenünk azt, kik vagyunk, és mire vágyunk. Különösen a fiúknak, akiknek általában az ellenkezőjét sugallják. Elio gondolatait olvasva mi pontosan tudjuk, mit jelent mindez neki. Főleg első alkalommal: az első lépés, az első szerelem, az első vallomás. Különösen, ha ennyire intenzív, szinte bénító erejű szerelemről van szó.

A másik lényeges gondolatot a könyv címe fogalmazza meg. Eleinte egy játéknak, közös nyelvnek tűnik csak, hogy Elio és Oliver a saját nevükkel ruházzák fel a másikat, de ennél mélyebb értelme van ennek: így vállalják fel egymást teljesen, mindenestül, egymás legrosszabb tulajdonságait is, a szerelem okozta bánatot is. Úgy viselik a másik nevét, mint egy páncélt a külvilággal szemben, amit senki nem vehet el tőlük. E mellett ez a kifejezése annak, hogy beleszeretni valakibe olyan, mint egy új tükörben meglátni magunkat. Valaki más szemén át úgy láthatjuk saját tükörképünket, ahogy korábban sohasem, ahogyan magunktól eszünkbe sem jutott volna. Ez legalább annyira szép, mint amennyire ijesztő. Ezért is félnek lépni egymás felé: Elio-t letaglózza és váratlanul éri a szerelem, közben elkezdi megismerni önmagát, és szeretné megérteni, mi zajlik benne éppen. Oliver pedig azért ijed meg, mert már ismeri önmagát, és tudja, hogy ha ezt az utat választja, elpusztíthatja a családi kapcsolatait, a jövőjét. Így inkább elnyomni, elfedni próbálja azt, ami elindult benne.

Bár a könyv egy idilli, megértő közegbe helyezi a két fiút, a kontextusból nem tudja teljesen kiragadni őket. Szülei megértik, és támogatják Elio-t, nem okozna számukra gondot együtt élni a fiuk irányultságával, és választásaival, de a hétköznapok, a külvilág, és főleg Oliver környezete nem ilyen. Ő úgy érzi, el kell rejtőznie, hogy megvédje magát. Amint az a történetből ki is derül, nem csak az érzéseit kell elnyomnia, de valós önmagát, az identitását is. Az érzelmei elfojtása csak további mellékhatása a szexuális orientációjának. Viszont ez a környezet, ahol találkoznak, ritka lehetőség, hogy nyitottabban kifejezhessék magukat, felfedezhessék egymást.

andre_aciman_szolits_a_neveden_4_1.jpg

Nem csak őszinték lehetnek, hanem önmaguk legjobb változata. Ezt Elio el is mondja az édesapjának, hogy szerinte Oliver sokkal jobb nála, és az édesapja válasza az, Oliver is ugyanezt mondaná róla. Ez mindkét részről igaz, mert a kapcsolatuk kihozza belőlük a legjobbat. A nyár végére egyre inkább megragadják azokat a tulajdonságokat, amiket a másikban annyira csodálnak, kicsit egymássá alakulnak, és az lesz a legjobb verziója mindkettejüknek, amivé ők együtt váltak. Ahogy megismerik egymást, jobban megismerik saját magukat is. Az, hogy a saját nevükön szólítják a másikat, mutatja, hogy ők már eggyé váltak, hogy a köztük lévő kötelék felbonthatatlan. Elio pedig az érzései átélésének eredményeképpen felnőtt.

Az édesapja tanácsa pedig remekül reflektál erre a témára. Megfogalmazza, és gyönyörűen átadja a lényeget: ha nem éljük át az érzéseinket, azzal saját magunkból veszünk el, és egyesével, apró darabonként kiüresedünk. Így minden új kapcsolat alapja egyre bizonytalanabb lesz, míg a végén már nem lesz mire építeni. Elnyomni a kínt így még nagyobb veszteséggel jár: önmagunkat, szeretetünket tagadjuk meg azzal, hogy elhatárolódunk a vele járó fájdalomtól.

Ezt erősíti fel elbeszélés módjának és lényegének ereje: mi mind átesünk ezen, mind kaptuk már azt a tanácsot, hogy felejtsük el, ami fáj, és ösztönösen, lassan bezárkózunk, hogy ne kelljen még egyszer sebezhetővé válnunk. Ezzel azonban az élet nehézségeit is még tovább mélyíthetjük, mikor nem nézünk szembe velük. Ez elsőre szomorúnak tűnik, de valójában örömteli, hogy tudunk érezni, nevetni, törődni és szeretni. Hogy tudunk élni. Mikor ezt megérti, és elfogadja Elio, olyan emberré nő fel, akit Oliver is büszkén szólíthat a saját nevén.andre_aciman_szolits_a_neveden_6.jpg

By BubuMaczkó 2018. március 17.

A kötet az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvkuczko.blog.hu/api/trackback/id/tr1113747988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

callmeby_agimuller 2018.04.23. 14:22:39

Csodálkozva keresem a kommenteket, mert nem lehet hogy ekkora tehetség, mint te vagy, nem kap egy halomnyit. Köszönöm amit csinálsz, az egész oldalad egy csodaország számomra. Tegnap bukkantam rá a Peetás posztodra, de nem csalódtam. Amiket eddig találtam fantasztikus elméről tanúskodnak. Én is, mint szerintem minden olvasó, felfedeztem ezek a dolgokat, kis apró részletektől elkezdve a legnagyobb átfogó lényegig, tanulságig. De te, fogtad őket és elmagyaráztad miért olvasunk, olyan dolgokat emeltél ki, amelyekkel tudatalatt is fejlesztjük magunkat miközben szórakozunk. Szerintem erre nem hogy csak kevés olvasó, talán még a mű szerzője sem képes. Szeretnék egyszer én is ilyen tartalmas, hasznos munkát kiadni a kezeim közül bármerre is sodorjon az élet a pályaválasztást tekintve.
Felemelő volt így összegezve elolvasni a könyv mondanivalóját.
Azóta áldom kedves nővéremet, aki csak kiválasztva egy filmet a listából erre vitt el tesós estét tartani. Másnap már meg is rendeltem a könyvet, amint átvettem a lírában másra sem tudtam gondolni, minthogy én ezt olvasni akarom, most, holnap, mindig. Nem túlzok, szinte minden oldalt kétszer újra olvastam, hogy maradandó és hosszú élmény legyen. Imádtam a filmet, Armie és Timmy színészi játéka tökéletes volt, a táj, a képi világ szemetgyönyörködtető. A zenéket naphosszat (jelen pillanatban is),hallgatom már lassan 3 hónapja, megannyi érzést közölnek egyszerre, hogy egy dallamtól már Elio fejében, méginkább az édeni olaszországi városkában érzem magam. Mikor kijöttünk a moziteremből, hazáig sírtam, hogyan lehet valami egyszerre ennyire csodálatos, gyönyörű, megható, de egyben boldog is? Még ezek után, ilyen fantasztikus élmények után is a könyv még többet hozzáadott az egészhez, ezzel lett teljes a történet. Mint írtad, Elio szemszögéből látni mindent, nagyon bennsőséges megoldás volt. Nem hiszem, hogy volt vagy lenne bármilyen könyv, ami ehhez hasonló témát dolgoz fel és ilyen érzésekkel hagyott magamra, miután becsuktam. A befejzés után, különböző stádiumokon mentem át. Elképesztően nagy hatással volt rám a könyv. Elio gondolatával élve, nem tudom én sem eldönteni, hogy ez megváltoztatta az életem. A távolból nézve csak egy könyv, szereplőkkel, akik élik az életüket, de mégsem a valóság. De annyi szépet, jót és hasznos dolgokat, tanulságokat kaptam ettől az írótól, hogy nem lehetek elég hálás érte.
...
Kicsit elkalandoztam, de csak meg szerettem volna köszönni, hogy csinálod ezt az egészet és egyetérteni veled, hogy ez a történet, az a nyár egy varázslat.

Könyvkuczkó 2018.04.23. 14:43:05

@callmeby_agimuller:
Nagyon szépen köszönöm minden kedves szavadat! Azt hiszem, még sosem kaptam ilyen szép dicséretet, mint blogger, rendesen belepirultam abba, amit írtál. Ezért önmagában érdemes ezt csinálnom! :)
Nem vagyok fantasztikus elme, talán csak máshogy gondolkodom. És mint az első bejegyzésen látszik a könyvről, nem mindig sikerül ilyen összeszedetten írnom egy élményről. De egyetértünk, ezért olvasunk, hogy többek legyünk, fejlődjünk, megismerjük magunkat, egymást, a világot.
Biztos vagyok benne, hogy a szorgalmad meghozza majd Neked is a sikerélményt!
Én előbb olvastam a könyvet, mint ahogy láttam volna a filmet, de azt kell mondjam, kivételesen jó adaptáció lett, a két mű alkot egy teljes egészet, és nem vesz el egyik sem a másik okozta élménytől, csak hozzáad. A színészi játékot én is kiemelném, kettejük mellett még Elio apukáát alakító színészt is. (Kicsit bosszantott is, hogy nem jelölték mindhármójukat Oscarra). F. R. Davidtől a Words napokig ment utána a fejemben, és kivételesen visszavágytam a nyolcvanas évekbe (persze akkor még ki sem látszottam a földből...), és pláne Olaszországba.
Nem tudom, láttad-e A single man című filmet, Colin Firth-szel a főszerepben. Nekem az a film hasonló élmény, bár sokkal szívettépőbb. Az nem egy ilyen kapcsolat ébredezéséről szól, hanem az elvesztéséről. Szívből ajánlom!
Vannak könyvek, amik nem csak simán könyvek. Néhány könyv a lelkünk meghosszabbítása, az elménk kitárása, a személyiségünk formálója.
Az elkalandozás jó dolog, rendszeresen csinálom én is. Az vezet ilyen gondolatfolyamokhoz ;)
Még egyszer köszönöm, hogy írtál! Kellemes napot Neked!