Legendás könyvek és megfigyelésük

Könyvkuczkó

Sophie Kinsella: Hová lett Audrey?

2018. szeptember 17. - Könyvkuczkó

sophie_kinsella_hova_lett_audrey_4.jpgKépzeld el, hogy üldöznek. Az adrenalin szinted az egekben, ettől a szívverésed felgyorsul, a világ beszűkül egyetlen pontra, az összes többi része pedig elhomályosul. Mindennek a célja, hogy elmenekülhess. Megvan? Akkor most képzeld el, hogy a legkisebb hétköznapi dolgok is ki tudják ezt váltani belőled! Miközben ezek végbemennek egy pillanat alatt a testedben, nem tudsz elfutni. Nem kapsz levegőt, a pulzusod olyan gyors, hogy azt hiszed, szívrohamot kaptál, és ezt nem éled túl. Ettől csak még jobban bepánikolsz, és az ördögi kör elkezdődik. Minden elsötétül, kimegy a vér a kezedből, érzed, mindjárt elájulsz... Nem tudsz mozdulni, beszélni, csak zuhansz. Ha mégis tenni tudsz valamit, akkor az olyan, mintha nem is te csináltad volna.

Ilyen egy pánikroham. Ebből "kigyógyulni" nem egyszerű. A természetes ösztönök, a hormon szabályozás, az azonnali, tudattalan reakciók nem véletlenül jöttek létre. A szervezetünk olyasmikre is készen áll a válasszal, amiről mi nem is tudunk. Ezeket megtanulni uralni szerintem az egyik legnehezebb dolog. Elméletileg ez érthető. De a gyakorlatban nagyon sokan találkoznak leegyszerűsítéssel, értetlenkedéssel, elutasítással a különböző mentális problémáik miatt. A saját, biztonságos kuckónkban könnyű önmagunkat adni, de a világ elé kilépve vállalni, kik vagyunk, mivel küzdünk, olykor nagyon nehéz. A világ nem látja, milyen egyedül lenni a sötétben, keresni a kiutat. Főleg, ha rajtunk fityeg a "nem normális" címke. Pedig a legtöbb ember, aki hasonlóval küzd, normális ember, akivel valami abnormális történt. Mint például Audrey-val.

Azt hiszem rájöttem, hogy az élet arról szól, hogy felmászunk valahová, aztán lecsúszunk onnan, aztán újra összeszedjük magunkat, és elindulunk. És nem számít, ha visszacsúszunk, feltéve hogy nagyrészt azért felfelé tartunk. Mindössze ebben reménykedhetünk. Hogy nagyrészt felfelé tartunk.

Mind ismerjük a tehetetlenség érzését, a stresszt, a szorongást valamilyen formában. A bénultság érzésével bárki azonosulhat: mint egy szorongástól, pánikrohamoktól vezérelt fiatal lány, mint egy apa, aki nem tudja mindentől megóvni a gyermekeit, mint egy tinédzser, aki még nem járhatja a saját útját, mint egy anya, aki fél, hogy hibázott, és mint egy kisgyermek, aki csak sodródik az eseményekkel.sophie_kinsella_hova_lett_audrey_2.jpg

Ez a könyv, bár a stílusa könnyed, olykor humoros, egy ilyen lányt mutat be nekünk. Audrey, a főhősnő egy kamaszlány, aki sorozatos iskolai attrocitások után összeomlott, kórházba került. A történet kezdetén már otthon van, bár ki sem mozdul a házból, mert eluralta a rettegés és a pánik. Remek metaforákkal érzékelteti Kinsella, min megy keresztül Audrey, hogyan indul el a gyógyulás útján, milyen terápiás módszerekkel kezd el nyitni újra a világ felé. Közben az ő narrációján keresztül megismerhetjük a családját: aggódó édesanyját, aki nincs hozzászokva a felgyorsult világhoz, és mindig valami újat szeretne kipróbálni, aszerint, mit olvasott épp az újságban, bátyját, aki egy számítógépes versenyre szeretne készülni, de a szülei csak a hátrányát nézik a technikának, és nem veszik őt komolyan, édesapját, aki lavírozni próbál a család konfilktusai között, és a kisöccsét, aki épp csak ismerkedik a világgal.

Erősnek kell lennünk, és el kell tudnunk szakadni azoktól, akik zaklatnak, és meg kell tanulnunk nem ezekhez a mérgező emberekhez mérni magunkat, hanem határozottan és egyedül kell állnunk mint egy egészséges fa.

A videojátékok pedig behozták a generációk közötti meg nem értés, és konfliktusok témáját a könyvbe, körüljárva a kontroll hiányát, és az ezzel kapcsolatos félelmeket is. Legyen szó a testünkről, a számítástechnikai fejlődésről, a rohanó világról, a durva iskolai tapasztalatokról, vagy a szüleink korlátozásairól. A mai generáció világában sokkal több gépet kell tudni kezelni, az online zaklatási ügyek egyre durvábbak, teljesen más szociális érintkezések jutnak előnyhöz.

Itt képbe jön a szülők felelőssége is, és a túlzottan liberális nevelésé, ahol a gyerek nem tehet semmiről, még ha tönkretette egy másik gyerek életét, akkor sem. A lényeg, hogy a a szemük fénye mindenben az élre törjön, bármi áron. A másik probléma, hogy a szülők sokszor maguk sem tudják megfelelően kezelni a mindenféle modern eszközöket, így nem tudják megtanítani a gyerekeiknek, hogyan használják ésszel őket. Meg kell tanulni egészséges mértékben és módon használni ezt a sok új lehetőséget, amit az internet felkínált, kezelni a visszásságait, és erre megtanítani a gyerekeket is.sophie_kinsella_hova_lett_audrey_5.jpg

Az a helyzet, hogy anya nem tudja, miről beszél. Ezt nem rossz értelemben mondom. Igazából, egyik felnőtt sem tudja. Fogalmuk sincs semmiről, de ők irányítanak. Őrület. Mindent ők felügyelnek: a házban a műszaki berendezéseket, hogy mennyit ülhetünk a TV előtt, mennyi időt tölthetünk közösségi oldalakon... De ha valami elromlik a gépükön, akkor olyanok, mint egy kisgyerek: „Hová tűnt a dokumentumom?” „Nem tudok felmenni a Facebookra.” „Hogy lehet itt képet feltölteni?” „Mi az, hogy kétszer kell rákattintani? Az mit jelent?” És akkor nekünk kell megoldanunk helyettük.

Még meg kell tanulni azt, hogy ne vegyünk mindent készpénznek, amit olvasunk, hiszen bárki bármit publikálhat már. A nagy technikai-, és információs bumm után már sajnos nagyon is szűrni kell. Ennek hiányából olyan káosz keletkezhet, mint Audrey családjában, ahol a szülők egyik nap az egyik cikk szerint élnek, másnap a másik szerint. Részben ebből adódnak a nézeteltérések a családban. A családban, ami nem csak a probléma megoldását hordozza magában, hanem rengeteg igazságot és komikus helyzetet is. Egy igazán nyüzsgő, zajos családi életet mutat be Kinsella, ahol minden látszat ellenére nagyon is közel áll mindenki a másikhoz, és rengeteg áldozatot vállalnak egymásért. Egy igazán szívderítő, mégis megható kapcsolati háló az övék.

Az emberek úgy beszélnek a testbeszédről, mintha az egyetlen közös nyelv lenne. De mindenki más dialektust beszél. Például én ebben a pillanatban azzal, hogy elfordítom a testem, és mereven a sarokba nézek, azt mondom neki, hogy kedvelem. Hiszen nem rohantam el, és nem zárkóztam be a fürdőszobába. Remélem, ezt ő is tudja.

Közben Audrey életébe is beköszönt a szerelem. A lassan épülő, megértésen alapuló kapcsolatuk pedig egy nagyon fontos témát mutat be: a szerelem nem mulasztja el a mentális betegségeket. Ez egy nagyon téves és káros üzenet lenne, de szerencsére Audrey nem gyógyul meg csodásan attól, hogy lesz egy kapcsolata. Linus támogatja Audrey-t, ösztönzi, segít neki, hogy jobban legyen. Ha a lány fél, ő ott álll mellette, de nem végzi el azt, amit neki kéne. Audrey gyógyulása egy hosszú folyamat, aminek az első lépéseit láthatjuk csak. Ő közben rájön, hogy hosszú, és göröngyös út vár rá, amihez találhat társat, de ettől még neki magának kell azt végigjárnia. A nap végén pedig ez számít igazán: hogy hogyan reagálunk az élet apró megrázkódtatásaira, hogyan fejlődünk és lépünk túl önmagunkon, és ki szeret annyira, hogy közben végig ott áll mellettünk, hogy a világ ne tűnjön olyan ijesztőnek.sophie_kinsella_hova_lett_audrey_8.jpg

By BubuMaczkó 2018. szeptember 17.

A kötet a Libri kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvkuczko.blog.hu/api/trackback/id/tr8214245561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.